Több mint egy éve kezdődőtt. Meg kell mondjam sosem hittem a netes ismerkedés sikerében. De egy napon egy barinőm azt mondta van neki sok msn címe, vegyek fel akit akarok , ha másért nem legalább gyakorlom az angolt. Nos 3 címet adott , én ebből csak egyet vettem fel. egy török srác volt. Eleinte csak beszélgettünk, egyre többet, ez hamarosan esténként négy, 5 órás beszélgetésbe ment át...
És egyszer csak hírtelen többet kezdetünk érezni, nem csak síma barátságot...
Nagyon szép volt minden, lényegében többet megtudtunk egymásról, mintha az életben randiztunk volna. Meghívott magához Isztambulba. Mondanom sem kell, mi volt a barátaim véleménye, és mindenkié. Szóval jött a szöveg: eladnak, megölnek, stb.
Mégis... valami megmagyarázhatatlan vágy vonzott Hozzá.
Az utazásom jó volt., mert a neten beszerveztem még 2 lányt akik szintén azzal a géppel repűltek, ez jó volt, mert nekem ez volt életem első repűlése.
Ott a reptéren ... Éjjel 2 óra volt ottani idő szerint, símán szépen leszálltunk, és ahogy kinyílt az ajtó ott várt, állt, azonnal megláttuk egymást.
Nem is tudom leírni mennyire boldog voltam, és Ő is...
Csodálatos napokat éltünk át, megmutatta nekem Isztambult, ami maga a csoda!! Az a város elvarázsol, a tenger és minden egészen más mint itthon...
folyt köv...
Szóval folytatom:)
Minden nap folyt a könnyem egy kicsit, amikor Ő nem látta, mert nem nem nem akartam hazajönni....
Annyira magával ragad az a város, élet van benne!! És persze ott voltunk mi. Teliholdas éjszaka a kék mecset előtt űltűnk egy padon, a fejem a vállára hajtottam , és akkor is kérdezte: --Élnél itt? --- perxe hogy igen, mondtam.. és magamban arra gondoltam, ez amire mindennél jobban vágyom..
Voltunk múzeumokban , bazárban, a tengernél, ettünk finomakat és imádom a török kaját, meg a baklavát :)) nah az maga a tömény édesség, de az itthoni egy cseppet sem hasonlít az igazira.
Örült jókat sétáltunk, nevettünk... szeretkeztünk... azt hiszem a életemben előszőr ott, boldog voltam végre, és azt éreztem "otthon vagyok"
amíg ott voltam végig gyönyörű napsütéses meleg tavasz volt.
Utolsó este mondtam neki menjünk le még egyszer a tengerhez, hmm... emlékszem ott álltam a víznél a hatalmas hullámokat néztem , éreztem a tenger illatát, Ő.. odalépett és lágyan megcsókólt.. majd kissé arréb állt meg és csak némán álltunk ott..
Egyszer csak megkérdezte ---- Mire gondolsz most Liz? ---- mondtam semmire....
és akkor Ő, --- de én tudom, mert pontosan ugyanazt érzem én is.... nah akkor már folyt a könnyem....
Azon az éjjelen is az ővé lettem, újra és újra.........
A másnap maga volt a fájdalom.
Pakolás, és az eső szakadt! Azt hiszem Isztambul velem együtt sírt,
Nehéz volt minden,nem jöttek a szavak..
Uton voltunk a reptér felé, perxe előtte megbeszéltünk sok sok dolgot...
Már nem emléxem pontosan , de valami fiatal pár űlt velünk szemben a metrón, a könnyem folyt, a fejem a vállán, az ablakon nem lehetett kilátni annyira szakadt az eső...
Nem, nem tudtam abbahagyni, hang nélkül, folyt a könnyem...
Talán valahol éreztem sosem térek vissza ide.....
folyt köv.......
